A Stirling Moss számára készült 1962-es Ferrari 250 GTO egészen elképesztő összegért, 22,7 millió fontért cserélt gazdát. A piac a jelek szerint teljesen elszállt.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on!

Az idén kereken ötven éves példányt egy üzletember, Eric Heerema árvereztette el, a vevő egy, a kilétét felfedni nem kívánó amerikai vállalkozó.

Az utóbbi időszakban finoman szólva is felbolydult a klasszikus autók piaca, hiszen csak az elmúlt hat hétben nyolc (!) Ferrarit adtak el, összesen 97 millió font értékben. Még egyszer: hat hét alatt!

Becsavarodott a piac

Az üzletek több mint felét egy ascoti kereskedő bonyolította le (vagy legalábbis játszott benne így vagy úgy valamilyen szerepet). John Collins szerint a piac megőrült: „Sosem láttam még hasonlót. Őrület. Egy kínai vevővel beszélgettem a minap, megkérdeztem tőle, mire fel ez az egész felbolydulás, mire ő azt mondta, manapság három dologba érdemes befektetni: gyémántokba, Andy Warhol műalkotásaiba és klasszikus Ferrarikba”.

Ráadásul a 250 GTO idén ünnepli az 50. évfordulóját. A nyolcvanas-kilencvenes években még más volt, az emberek kölcsönökből vásárolták meg ezeket az autókat, most készpénzzel jönnek. Akkoriban csak felemeltem a telefont, és bármilyen Ferrarit megvásárolhattam. Ezt ma már nem tehetem meg, az elmúlt négy évben minden megváltozott” - tette hozzá a kereskedő.

"Bárcsak ne adtam volna el őket!"

Eddig már kétszer eladtam a Stirling Moss GTO-t. Egyszer a kilencvenes évek közepén három hónapig állt a bemutatótermemben, mielőtt 4 millió fontért el tudtam adni. Akkoriban körülbelül 20 autó állt nálam, összesen mintegy 20 millió font értékben. Ez 1996-ban volt. Ha ma is meglennének azok a kocsik, érnének körülbelül 200 milliót. Bárcsak ne adtam volna el őket” - mondta John Collins.

A legkeresettebbek az 50-es, 60-as években gyártott Ferrarik, ezen belül is a 250 GTO a csúcsmodell. Ezekből 9sszesen 39 darabot gyártottak 1962 és 1964 között, akkor 6000 fontba került darabja.

Ha tetszett a poszt, olvassa el ezeket is!

Nézze meg Ashley Judd skóciai birtokát!

Luxus minihotel vízimádóknak

Aludjon Leonardo DiCaprio ágyában!

Eladók Angelina Jolie ékszerei

Elkelt az utolsó csodás Aston Martin