Idén ünnepli alapításának 90. évfordulóját az egyik legnevesebb luxusmárka, a Gucci. Visszatekintünk a történetre, miközben mutatunk sok érdekes, ritkán látott fotót is.
A 90. születésnap ellenére a Gucci története tulajdonképpen már a XIX. században elkezdődött, amikor az alapító Guccio Gucci (1881-1953) párizsi, majd londoni luxushotelekben dolgozva ámulva nézte a vendégek finoman kidolgozott poggyászait.
Amikor visszatért szülővárosába, Firenzébe, ezen tapasztalatokra alapozva nyitotta meg saját boltját 1920-ban (a fenti képen Guccio és Rodolfo Gucci az első bolt előtt, a 40-es években), amiből egy évvel később már gyár is lett (a lenti képen látható, 1953-ban). A város híres volt a kézműveseiről, így aztán – noha a gyártás nagyipari tapasztalatokra építve dolgozta ki – Guccio Gucci megtartotta a hagyományokat is.
A klasszikus családi vállalkozás jegyében Gucci három fiával, Aldóval (1905–1990), Vascóval (1907–1975), és Rodolfóval (1912–1983) közösen fejlesztette tovább az üzlete és nyitott újabb és újabb boltokat Milánóban, Rómában és Firenzében is. A módosabb vevők előszeretettel vásárolták a legmagasabb minőségű kézimunkával kidolgozott bőrtermékeket, táskákat, cipőket és papucsot (utóbbi egyébként az egyetlen lábbeli a New York-i Modern Művészetek Múzeumában).
Az üzletet a II. világháború sem terítette le, bár ekkor a nyersanyaghiány miatt nem bőrből, hanem vászonból készítették a táskákat, amelyeket másfajta logóval (két G-betű vörös és zöld csíkkal) különböztettek meg a többi terméktől.
A cégalapító halála után két fia, Aldo és Rodolfo Amerika felé kezdett terjeszkedni, és irodát nyitott New Yorkban. A nagy fordulat is ekkor következett be, az 50-és és 60-as években egyre több sztár kezdte előszeretettel hordani a Gucci-termékeket. Filmsztárok pózoltak a cég ruháiban, hordták a kiegészítőket és cipőket, amit az életmód- és divatmagazinoknak hála az egész világon láthattak az emberek. (A fenti képen például Lauren Bacall látható Gucci-táskával, mellette Humphrey Bogart és Katharine Hepburn, 1951-ben.)
Az aranykor még a 70-es években is tartott (olyannyira, hogy Caroline monacói hercegnő - a fenti képen- és Samuel Beckett író - alatta - is előszeretettel hordott Guccit, még ha utóbbi csak táskát is), ám a 80-as éveket már a családon belüli háborúk jellemezték, melyek kis híján be is döntötték a céget. Amikor Rodolfo Gucci 1983-ban meghalt, fia, Maurizio vett át a vállalat irányítását és (ahogyan az már lenni szokott) kifúrta nagybátyját, Aldót az üzletből. Éppenséggel nem volt nehéz dolga, hiszen Aldo éppen börtönben ült adócsalás miatt...
A cégvezetői feladatokkal már jóval nehezebben birkózott meg az új elnök, olyannyira, hogy 1988-ban el is kellett adni azt a bahreini Investcorpnak (a lenti képen egy 1989-es hirdetés). A még kezében maradt maradék részvényektől 1993-ban vált meg.
Két évvel később Milánóban meggyilkolták, egészen pontosan volt felesége, Patrizia Reggiani gyilkoltatta meg (az üggyel nemrégiben részletesebben is foglalkoztunk). Közben 1994-ben az új tulajdonosok az Egyesült Államokban képzett családi jogászt, Domenico De Solét nevezték ki a Gucci amerikai részlegvezetőjének, majd egy évvel később ő vette át az egész vállalat irányítását.
Ekkoriban történt az is, hogy az 1990 óta a cégnél dolgozó divattervező, Tom Ford lett a kreatív igazgató és döntött úgy, hogy az addigra lassan már kezelhetetlenné váló 20 ezres terméklistát a negyedére csökkenti. A Gucci pedig Milánóból visszatette a székhelyét Firenzébe, közelebb a gyökerekhez.
A 90-es évek második fele jórészt az újjáépítéssel telt, melyben Domenico De Sole mellett Tom Ford játszotta a kulcsszerepet (no meg olyan divatikonok, mint a fenti, 1996-os képen látható Kate Moss, vagy a lenti képen Diana hercegnő, kezében egy Gucci-táskával). Az évtized végén olyan divattervezőkkel kezdtek együtt dolgozni, mint Yves Saint Laurent, Bottega Veneta, Sergio Rossi, majd Stella McCartney és Alexander McQueen.
Aztán 2003-ben jött a francia megacég, a Pinault-Printemps-Redoute és megvásárolta a vállalat 60 százalékát. Egy évvel később szerződésük lejártakor Domenico De Sole és Tom Ford is távozott, ám az utolsó, 2004-es tavaszi kollekciót még kereskedelmi és kritikai értelemben is sikerre vitték. Tom Ford helyére nem is neveztek ki senkit, a Guccinál nevelkedett fiatal tervezők csapata vette át a feladatkörét. Végül 2006 óta Frida Giannini irányítja kreatív igazgatóként az egész vállalatot.
Végül két mondatot azért érdemes még szánni a tulajdonos PPR-re, melynek névadója, Francois Pinault az egyik leggazdagabb francia üzletember és aki a 90-es évek végén elkeseredett harcot vívott a Gucciért az LVMH-val, pontosabban annak (szintén francia) tulajdonosával, Bernard Arnault-val.
A két, saját erejéből milliárdossá lett üzletember harcából végül Pinault került ki győztesen (a dolog pikantériája, hogy éppen a Gucci kérte a segítségét Arnault felvásárlási szándéka ellen), és azóta is az ő kezében van az idén 90 éves világmárka.
Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on, szülőnk, a Kívül tágasabb oldalán! Rengeteg jó sztorival, linkekkel, érdekességekkel és játékkal várjuk!
Ha tetszett a poszt, olvassa el ezeket is:
Minden idők legnagyobb újságja
Utolsó kommentek