Rupert Murdoch öt évig árulta a Long Islanden lévő birtokot, most végül megszabadult tőle. Igaz, a válság őt sem kerüli el, hiszen az eredeti ár közel egyharmadát el kellett engednie.

 

Az utóbbi időben leginkább csak médiabirodalmának botrányai (a News of the World brit bulvárlap lehallgatási botránya és kényszerű megszüntetése) miatt a hírekben szereplő ausztrál Rupert Murdoch, most kellemesebb hírekkel vigasztalódhat: végre sikerült túladnia Long Island-i birtokán.

A médiamogul és felesége még 2003-ban vették meg az ingatlant és viszonylag hamar, már 2007-ben piacra dobták, akkor még 14,8 millió dollárért. Nem sikerült eladni, pedig többször is próbálkoztak vele. Közben folyamatosan csökkent az eladási ár is, míg legutóbb már csak 10 millió dollárt kértek érte.

Még ebből is engedni kellett, az ingatlan végül 9,1 millió dollárért kelt el. Az 1900-as években épült ház közel ezer négyzetméterén 11 hálószoba, 7 és fél fürdőszoba és egy 90 négyzetméteres vendégház található.

A 4,6 hektáros birtokon van úszómedence, teniszpálya, 8 autóra méretezett garázs és természetesen saját óceánpart.

Azért nem kell sajnálni Murdochékat (már ha ez egyáltalán bárkinek eszébe jutott volna), hiszen maradt hol álomra hajtani fejüket: egyebek mellett választhatnak a becslések szerint 44 millió dollárt érő, a New York-i Fifth Avenue-n található, 2005-ben vásárolt lakás és a kaliforniai Beverly Hillsben fekvő 800 négyzetméteres, 11 hálószobás és 9 fürdőszobás ház között.

Csatlakozzon hozzánk a Facebook-on, szülőnk, a Kívül tágasabb oldalán! Rengeteg jó sztorival, linkekkel, érdekességekkel és játékkal várjuk!

Ha tetszett a poszt, olvassa el ezeket is:

Itt a 60 millió dolláros álomlakás!

Ki lesz a hip-hop első milliárdosa?

Lessen be Jennifer Lopez új otthonába!

A világ legdrágább farmere